1879. március 12-én, Gergely napján, hajnali 2-kor elöntötte Szegedet a Tisza, emberi drámák sokaságát és felbecsülhetetlen anyagi károkat okozva a város lakóinak: 60 ezer ember vált otthon nélkülivé.
Felsőváros összedőlt házai, a háttérben a Szent Miklós-templom.
Fotó: Szegedi Vízügyi Történeti Emlékhely
A Palánknak nevezett, belvárosi rész néhány utcájának kivételével egész Szeged víz alá került, és ebben az állapotban is maradt, csaknem három hónapig. A katasztrófa elszenvedői azonban a természet erőinek tombolása után az emberi segítőkészséget is intenzíven tapasztalhatták. Világméretű összefogás indult az árvíz sújtotta Szeged megsegítésére. Makóiak, hódmezővásárhelyiek, temesvári utászcsapatok és még számos más önkéntes szervezte meg a mentés munkáját. Március 17-én Tisza Kálmán miniszterelnök és Ferenc József osztrák császár és magyar király együtt látogattak Szegedre, és kezdtek tárgyalásokat a rendkívüli támogatásokról. A tragédiát személyesen átélt Mikszáth Kálmán és Jókai Mór írásaikban hívták fel a figyelmet a város helyzetére.
A tudatos (újra)tervezés és a belváros épületeinek egységes képe Szegedet az egyik legmodernebb, legtakarosabb európai várossá emelték.