Tizenkét megállapodás született Magyarország és Szerbia között, amelyek könnyebbé teszik majd a magyarok és a szerbek életét is – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kedden Palicson, ahol megalakult a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács.
MTI/Bruzák Noémi
A szerb államfő közölte: Budapest és Belgrád kapcsolatai történelmi maximumon vannak, és ez vonatkozik a politikai és a gazdasági kapcsolatokra, de az emberek közötti viszonyra is. „Magyarország ma Szerbia ötödik külkereskedelmi partnere, tíz év alatt megötszöröződött a kereskedelmi forgalom” – húzta alá.
Aleksandar Vucic felhívta a figyelmet arra, hogy a védelemre és a biztonságra vonatkozó megállapodásokat is aláírtak. Mint mondta: Magyarország tagja a NATO-nak, Szerbia pedig őrzi semlegességét, de az együttműködés elérte azt a szintet, hogy ez nem akadály, és így is sikeres lehet a védelmi kooperáció. „Meg kell őrizni a függetlenségünket és a biztonságunkat, és arról is beszéltünk, hogyan tudnánk mindkét országot előmozdítani ezen a területen” – tette hozzá.
A szerb elnök beszámolt arról, hogy az energetika területén is kiváló az együttműködés a két ország között, Magyarország segített abban, hogy nyugodt legyen az elmúlt tél Szerbiában, mert Szerbiának lehetősége volt gázt tárolni a magyarországi tárolókban. Ennek köszönhetően Szerbiának jelenleg is 560 millió köbméter gáz áll rendelkezésére az udvarnoki és a magyarországi tározókban.
Fontos projektekről beszéltünk: a Budapest-Belgrád vasútvonal, valamint Európa legnagyobb határátkelőjének a kiépítéséről” – részletezte, majd hozzátette, hogy mindezek mellett a kelebiai-tompai átkelőn is jelentős újításokat terveznek, például egy logisztikai központ kiépítését.
A keddi találkozón a két kormány tíz munkacsoportot állított fel, amelyek a kultúrától a mezőgazdaságon át az infrastruktúráig különböző területeket fednek le, és amelyek a tervek szerint a Szerbiában és a Magyarországon élők életét is megkönnyítik majd.
Aleksandar Vucic köszönetet mondott azért, hogy az európai intézményekben a nemzetközi viták során Magyarország mindig Szerbia mellett áll, és a magyar politikusok mindig tisztelettel beszélnek Szerbiáról. „Lojális és igaz barátai leszünk mi is mindig Magyarországnak azokban a helyzetekben, amikor nem könnyű annak maradni” – hangsúlyozta a szerb köztársasági elnök. Emellett köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének is, amiért jelentős segítséget nyújtott abban, hogy ma a magyarok és a szerbek, valamint Magyarország és Szerbia kapcsolata ilyen jó legyen.
A palicsi találkozón tizenkét együttműködési megállapodást írt alá a magyar és a szerb fél kedden. Ezek között magára a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács megalakítására vonatkozó dokumentum is szerepel, emellett pedig a külügyi együttműködésre, a határvédelemre, a határforgalom ellenőrzésére, a Magyarország és Szerbia közötti kőolajvezeték kiépítésére, az európai integrációra, a minősített adatok cseréjére és védelmére, az infrastruktúrára, a mezőgazdaságra, a védelemre, valamint a vámügyi együttműködésre vonatkozó megállapodásokat írták alá az illetékes miniszterek és intézményvezetők.
Szerződés született e mellett a Szerbiai Gázművek és az MVM között a közös SERBHUNGAS Újvidék Kft. megalakításáról.