Nincs esély arra, hogy az európai uniós tagországok vezetői között megállapodás szülessen a migrációról – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Granadában, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozójára érkezve.

Hozzátette: ez politikailag lehetetlen, ugyanis korábban arról állapodtak meg, hogy egyhangúlag döntenek a migráció szabályozásárról, de ezt nemrég megváltoztatták, és a csomagot Magyarországot és Lengyelországot megkerülve, „jogilag megerőszakolva” mégis áterőltették.

Ezután nincs esély sem kompromisszumra, sem megállapodásra, és nemcsak most, hanem évekre előre – szögezte le a kormányfő.

Az uniós bővítésről elmondta: Magyarország ösztönzője, támogatója a folyamatnak, ugyanakkor számos tagország bővítési fáradtságra hivatkozik, ami nem tisztességes a tagságra várakozókkal szemben. Az EU-nak szüksége van újabb tagországokra – emelte ki.

Magyarország támogatja Georgia csatlakozását, a jövő héten közös kormányülést tartanak Tbilisziben – közölte.

Hozzátette: ami viszont Ukrajna EU-ba lépését illeti, stratégiai áttekintésre van szükség, mert az unióban még soha nem vetődött fel háborúban álló ország felvétele. Kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban még „túlságosan sok a kérdés”, és először a stratégiai alapvetéseket kell tisztázni. „Meg kell értenünk, miért jó az EU-nak, ha felvesszük Ukrajnát, mik a következményei, (…) mennyi pénzről beszélünk” – sorolta. Ukrajna belépése új kérdéseket vet fel a biztonság mellett például a kohéziós politika és a mezőgazdaság területén is. Kijev belépésével „teljesen új mezőgazdaság fog születni” az EU-ban – fogalmazott.

Újságírói kérdésekre Orbán Viktor kitért az energiával kapcsolatos témákra is. Kijelentette, hogy Azerbajdzsán kulcsország, nélküle nem lehet elérni az energiafüggetlenséget Oroszországtól. Magyarországnak már van megállapodása Bakuval a gázszállításokról – emlékeztetett.

Kiemelte azt is, hogy a déli energiafolyosó Magyarország számára létfontosságú, különösen azután, hogy az északi terrortámadásban megrongálódott. Ezért különösen oda kell figyelni a déli folyosó biztonságának garantálásra.

A Koszovó és Szerbia közti feszültséggel kapcsolatban Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy Pristinának változtatnia kell a hozzáállásán, mert az elmúlt két évben rendszeresen provokálták a szerbeket, márpedig a provokáció felborítja a stabilitást. Elmondta, Szerbia nélkül nincs stabilitás, és kijelentette: egyértelmű álláspontja szerint segíteni kell Szerbiát a régió stabilizálásban. A Belgrád elleni esetleges szankciókról úgy vélte, ez lehetetlenség, nevetséges felvetés.

MTI