„A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború ránk is hatással van, és olyan demográfiai visszaeséssel és kihívásokkal szembesülünk, amelyekkel még korábban soha” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön az ENSZ katasztrófák kockázatainak csökkentésére és az ellenállóképesség növelésére létrehozott Sendai Keretszerződés kapcsán tartott New York-i konferenciáján.
Magyarország egy tízmillió lakosú, közepes ország Európa szívében és annak ellenére, hogy nincsen tengerünk vagy más, jelentős természeti forrásunk, mégis kiemelkedő erőfeszítéseket teszünk a bajba jutottak megsegítségére – kezdte beszédét a köztársasági elnök, felhívva a figyelmet az Európát jelenleg érintő súlyos kihívásokra, köztük a világjárványt, az erdőtüzeket, áradásokat és az Ukrajnában zajló háborút említve.
Novák Katalin kiemelte, hogy 2017-es indulása óta a Hungary Helps program 54 országban, több mint százmillió dollár értékben mintegy 300 humanitárius és rehabilitációs programot támogatott. Mint elmondta, Magyarország az elsők között sietett Törökország segítségére a februári földrengés után. Kiemelte: 167 szakértővel és 29 mentőkutyával összesen 35 embert mentettek ki a romok alól. Emellett több mint száz tonnányi gyógyszert és orvosi felszerelést biztosítottak Törökországnak, magyar szakemberek több épület újraépítésében is segítséget nyújtanak.
„Ott voltunk és segítettünk a tavalyi pakisztáni árvizek idején, az azt megelőző évben a horvátországi földrengéskor” – sorolta Novák Katalin, kiemelve: ez mind csak egy-egy példa, amely megmutatja, mennyire fontos, hogy ne csak magunkat védjük, de egymást is segítsük.
„Mégis kinek szeretnénk megmenteni földünket, ha nem a következő generációnak?” – tette fel a kérdést Novák Katalin.
„Erős családokra van szükség, amelyekben megtaníthatjuk gyermekeinknek, hogyan vigyázzanak saját környezetükre és hogyan segítsenek a bajbajutottakon” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
„A következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsuk, ne a háborút. Egy bölcsőkkel, és nem sírokkal teli jövőt” – idézte fel Ferenc pápa szavait, melyek a Szentatya április végi magyarországi látogatásán hangoztak el.
„Együtt még többet tehetünk egy biztonságos és fenntartható jövő kiépítése érdekében. Magyarország készen áll, hogy segítsen” – mondta az államfő.
Az államfő kiemelte: „büszke vagyok arra, hogy olyan találkozón lehetek jelen, ahol a Közgyűlés magyar elnöke, Kőrösi Csaba látja el a levezető elnöki teendőket.”
MTI