„Az uniós bürokraták semmibe veszik Lengyelország biztonságát, egyszerűen meg akarják valósítani őrült tervüket” – jelentette ki a lengyel kormányfő.

Az Európai Tanács jövő heti értekezletén Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján, az uniós belügyminiszterek csütörtöki tanácskozásán született előzetes megállapodásra reagálva.

Hozzátette: ahelyett, hogy az illegális bevándorlást a „forrásainál” akadályoznák meg, és Brüsszel biztosítaná az Európai Unió határait, ahogyan Lengyelország a fehérorosz határt biztosítja, az európai határok nyitottak maradnak, és megvalósul a migrációs paktum.

Bejelentette: az Európai Tanács jövő heti értekezletén „határozott nemet mond” a paktum tervére, fenntartja Lengyelország vétóját az illegális bevándorlásra.

Emlékeztetett: a Jog és Igazságosság párt kormánya már 2018-ban is megakadályozta a migránsok áthelyezésének tervét. Lengyelország hangja jelenleg „még erősebb lehet, és kell is, hogy az legyen” – jelentette ki, utalva arra, hogy az október 15-i lengyel parlamenti választások napján népszavazást is tartanak, amelynek egyik kérdése éppen a menedékkérők uniós tagországok közötti elosztását célzó brüsszeli javaslatra vonatkozik.

Felszólította a választókat, hogy a népszavazáson mondjanak nemet a migránsok elosztására. „Tegyük ezt elsőként mi lengyelek, és hangunkat egész Európában meghallják” – fogalmazott, mondván, hogy a döntésen a lengyelek biztonsága múlik. „Számos európai város és külváros valósága ma lerombolt utcák, kifosztott üzletek, nők megerőszakolása, félelem az esti sétától” – figyelmeztetett a kormányfő.

Morawiecki szemére vetette Donald Tusk volt lengyel kormányfőnek, a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform elnökének, az Európai Tanács, majd az Európai Néppárt (EPP) volt elnökének, hogy Manfred Weberrel, az EPP parlamenti frakciójának jelenlegi vezetőjével együtt támogatja a migrációs megállapodást, és ezáltal veszélyezteti Lengyelország biztonságát.

„Tusk és Weber pártja a jövő héten az Európai Parlamentben keresztül akarja vinni a paktumot, amely végső soron az illegális bevándorlók befogadására kényszerítené Lengyelországot” – fogalmazott Morawiecki. „Az uniós bürokraták semmibe veszik Lengyelország biztonságát, egyszerűen meg akarják valósítani őrült tervüket” – jelentette ki a lengyel kormányfő.

MTI