Egyre intenzívebb a magyar határ melletti migránsháború. Hétfő éjszaka három fegyveres összecsapás is történt, amely halálos áldozatot is követelt. Továbbá a kórházban elhunyt, akit a múlt héten a szabadkai Lidl parkolójában lőttek meg.

Legnagyobb médiavisszhangot a Hajdújárás környéki összecsapás váltott ki. A vajdasági Pannon RTV beszámolója alapján a szerb hatóságok nagy erőkkel vonult a helyszínre. Quadokkal és drónokkal a levegőből is átfésülték a területet a makkhetesi erdőben és a palicsi Tőzeg-tó környéki erdőkben is. A vajdasági TV információi szerint szír és afgán migráncsoportok közötti leszámolás történt, amelyben 2 szír és egy afgán illegális bevándorló megsérült, egy szír migráns pedig meghalt. Kamerán kívül a csendőrség egyik tagja a Pannon RTV munkatársainak elmondta, már találtak fegyvereket is. 

A stáb bejutott arra a tanyára, ahonnan az afgán migránsok tüzet nyitottak a szír illegális bevándorlókra, akik viszonozták a tüzet. Az épületből az éjjel a rendőrök eltávolították a migránsokat, csak annak nyomait találták meg, hogy ott tartózkodtak, hátizsákok, élelmiszer és leginkább rengeteg szemét maradt utánuk. A tanya egyébként fák között fekszik, így természetes álca védi, ugyanakkor onnan jól be lehet látni a környéket, például az autópályát.

A szintén vajdasági Szabad Magyar Szó információi szerint nem csak Hajdújáráson tört ki az éjszaka fegyveres összecsapás, hanem a szabadkai víztisztítónál lévő befogadóközpontnál és Nagyradanovácon is.

A lap arról is beszámolt, hogy a Szabadkai Közkórházban meghalt az a férfi, akit a szabadkai Lidl parkolójában lőttek meg pénteken. Az információt a szerb rendőrség megerősítette a Magločistač portálnak