A barcelonai reptéren több járatot töröltek az özönvízszerű esőzések miatt tegnap, miközben az egyik valenciai pláza mélygarázsából kétszázmillió liter vizet próbálnak kiszivattyúzni, hogy eltűntek után kutassanak.

Fotó: Anadolu via AFP

Sok helyen néhány óra leforgása alatt 180 liter eső szakadt le az égből négyzetméterenként. 

A barcelonai reptéren legkevesebb hetven járatot töröltek, tizennyolc érkezőt pedig máshová irányítottak át a viharos szél és a felhőszakadások miatt, emellett egy ideig a vonatközlekedés is szünetelt. 

Ennek ellenére sehonnan sem jelentettek olyan súlyos katasztrófát, mint a valenciai településekről, ahol múlt kedden pusztított a vihar, amelynek már 217 halálos áldozata van. Lapinformációk szerint hétfőn újabb három holttest került elő a valenciai strandokon, de ezt egyelőre a hatóságok nem erősítették meg.

A mentőcsapatok, a lakosság és az önkéntesek éjt nappallá téve küzdenek, hogy megtalálják az eltűnteket, illetve kipucolják a lakásokat és az utcákat az összehordott járműroncsoktól, hulladékoktól és hordaléktól. Hétfőn már több mint hatezer rendőr és csendőr, közel hétezer katona és kétezer tűzoltó dolgozott a katasztrófa sújtotta településeken. 

Az áramszolgáltató közölte, hogy a háztartások 99 százalékában helyreállította a szolgáltatást. Az utak többsége is járható már, de néhány tucat még most is elzárt az árvíz által összesodort roncsok miatt. Az egészségügyi hatóságok eközben fertőzésveszélyre hívták fel a figyelmet, hisz múlt kedd óta áll a víz az érintett településeken. 

A rengeteg sérült járműből származó holttest, a szennyvíz, valamint a vegyszerek tökéletes táptalajt teremtenek a betegségeknek, ezért mindenkinek azt javasolták, hogy viseljenek maszkot és védőruhát.

A mentőcsapatok hétfőn az elárasztott, illetve eltorlaszolt alagutakra és parkolóházakra helyezték a fókuszt. 

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook  illetve Instagram oldalunkon.