Az egymásra halmozódó, rendkívüli gazdasági nehézségek ellenére sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház. A mai évadzáró társulati ülésen Barnák László főigazgató hangsúlyozta, a társulat ereje a csapatmunkában rejlik, hiszen az itt dolgozók a folyamatos nyomás ellenére is képesek hatékonyan együttműködni, példaértékűen alkotni.


Dr. Binszki József, Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere az évadzáró társulati ülés kezdetén kiemelte, hogy sok csodálatos előadást láthat a közönség a teátrumban, számára pedig a legnagyobb élmény az idei évadban a Kakukkfészekvolt, amelynek köszönhetően az ő szemében McMurphy Többé nem Jack Nicholson, hanem Szegezdi Róbert.

Az egyre emelkedő infláció, energetikai válság, bezárások okozta nehézségek rányomták a bélyegüket az évadra, a társulat azonban mindennek ellenére kiemelkedő munkát végzett, magas színvonalon teljesített, a befektetett munkát pedig telt házakkal, gyakran szűnni nem akaró állótapssal köszönték meg a nézők, illetve –egyben kifejezve bizalmukat –azzal, hogy már több mint háromezren váltottak bérletet a következő évadra –mondta Barnák László főigazgató.

A gazdasági kihívások ellenére pályázati forrásnak köszönhetően lehetőségnyílt az intézmény informatikai rendszere és lámpaparkja fejlesztésére, ami azonban igazán impozáns az évadban, az a színház művészeti statisztikája:

A Szegedi Kortárs Balett összesen 58 előadást táncolt idén 14623 néző előtt, külföldi turnékon vett részt Temesvártól New Yorkig, valamint a 10. Színházi Olimpia keretében vendégül látta az Olaszországban nagy népszerűségnek örvendő MM Contemporary Dance Company csapatát.

Kállai Ákos vezetésével és a színház művészeinek közreműködésével a Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér interaktív tantermi előadásai, workshopjai, színházpedagógiai foglalkozásai 5237 gyerek és felnőtt résztvevővel zajlottak az évadban, jövőre pedig folytatódik a nagy sikerű sorozat.

A Nagyszínházban idén 90 saját és 9 egyéb előadást láthattak a szegediek 77%-os látogatottsággal, a Kisszínházban pedig 101 saját és 6 egyéb produkció várta a nézőket. A látogatottság itt a bezárások ellenére 7%-kal emelkedett a tavalyihoz képest, íg y89%-ot ért el.

Az összesen 207 előadást a kedvezőtlen gazdasági változások és a két hónapos bezárás mellett is 73 000 néző látogatta jeggyel, illetve bérlettel. Ez átlagban 80 %-os nézettséget jelent (miközben több kisszínházi és nagyszínházi produkció is 95% feletti látogatottságot ért el) és 264 millió forintos bevételt eredményezett.

Az idei évadban a drámatagozat művészei olyan rendezőkkel dolgozhattak együtt, akik visszatérő alkotókként egy korábban megkezdett úton haladtak tovább a társulattal(Bezerédi Zoltán, Juronics Tamás, Vidovszky György, Szikszai Rémusz, Barnák László) vagy éppen újonnan meghívottként magukkal hoztak egy új szemléletet, módszert és ezzel ösztönözték a színészeket( Novák Eszter, Koltai M. Gábor), a közönség pedig gyakran álló ovációval hálálta meg a befektetett munkát.

Szegeden egyre több cég csatlakozik a teátrum mecénás programjához, ami tükrözi a színház városban betöltött szerepének erősödését. Barnák László kiemelte a Pick Szeged Zrt. támogatását a bezárás alatt, amikor a cég külső próbahelyszín biztosításával segítette a színház munkáját. Ez a példamutató hozzáállás,a céges kultúra kitágítása a Szegedi Nemzeti Színház támogatásával, a dolgozók kulturális élményhez juttatása egyaránt gyümölcsöző, pozitív kapcsolódás az intézmények számára.

Dinyés Dániel, leköszönő zenei vezető elmondta, az itt töltött három év alatt rengeteget tanult az operatagozattól. A vidéki színházak közül kiemelkedően,9 új operaprodukciót hoztak létre Szegeden, ami egyedülálló teljesítmény.Úgy véli, példaértékű az itt folyó munka, büszkék lehetnek rá a szegediek, ugyanis országszerte pozitív visszajelzéseket kapott a produkciókkal kapcsolatban, és Budapestről is sokan utaznak a napfény városába, hogy megtekintsék az előadásokat.