A Petőfi-telepi Művelődési Ház december 2-án Adventra hangolódó rendezvénnyel várja a családokat.

9-12óráig „Mikulás kuckója” várja a gyerekeket. Erre a programra előzetesen kell jelentkezni. A szülők által beküldött csomagokat, néhány személyes üzenet kíséretében adja át a Mikulás, a részére kialakított hangulatos kuckóban. A részvétel ingyenes.
10-12 óráig várják mézeskalács házikó készítésre a kreatív válallkozókedvűeket.
A házikók készítői egy kellemes programon túl a nélkülöző családokon is segíthetnek. Hiszen az építésből befolyt összeget a körzet önkormányzati képviselője Szénási Róbert kiegészíti és 20 petőfitelepi idős, egyedülálló ember vagy rászoruló család karácsonyát is megszépíthetik. A házikó elkészítésére jelentkezni a 20/2197474-es telefonszámon lehet.
Több éves hagyomány az a kezdeményezés, hogy az így elkészülő házakat egy rendhagyó kiállítás keretében mutassák meg. A széles társadalmi összefogást mutatja az is, hogy a lakosok által elkészített mézeskalács faluhoz saját intézményeik mézeskalácsból készült makettjével a helyi intézmények is hozzájárulnak. A tavalyi kiállítást 50-nél több ház és 2 iskola, 3 óvoda, 2 templom és a művelődési ház alkotta. Az idén még ennél is több házikó elkészítésére számítanak.
Mézes-telep a Fő téren álló Jézus Szíve katolikus templomban kerül kiállításra és itt tekinthetik meg az érdeklődők december 3-14.
A házikók ezután visszakerülnek építőikhez, hogy egy kedves emlékként díszítsék a karácsonyi asztalt. A részvétel 1500ft
9-16 óráig a Magocska Kézműves Baráti Kör várja adventi játszóházra és kézműves vásárra azokat, akik saját készítésű ajándékkal lepnék meg szeretteiket. 12 különböző kézműves tevékenység közül tudnak választani az érdeklődők.
14-16 óráig Adventi koszorú készítésre lehet jelentkezni. A részvételi díj: 2200 ft erre a programra is előjelentkezés szükséges.
18 órától adventi gyertyagyújtással és egy csodálatos komolyzenei koncerttel is készülnek. Az első adventi gyertyát Szénási Róbert önkormányzati képviselő gyújtja meg. A koncerten Bedő Gábor és a König Szalonzenekar közreműködik.
Részvételi díj: 1500 ft.