Betört koponyájú férfit találtak a rendőrök októberben a Mórahalom melletti erdőben, már napok óta halott lehetett, amikor felfedezték.

A Magyar Hang azt írja, ez nem a rendőrség valamelyik közleményéből, hanem névtelenséget kérő rendészeti forrásuktól tudják. A forrás szerint ráadásul két halott feküdt az erdőben, meggyilkolva és elföldelve. Az embercsempészek közötti bandaháború áldozatai – állította kapcsolatunk, aki nem Mórahalom külterületét, hanem az Ásotthalom és Ruzsa közeli erdőt említette bűnügyi helyszínként, ám a kérdéses erdős terület éppen a három szomszédos település között húzódik.
Az ügyben a portál megkereste a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, és részben megerősítették értesülésüket.
„…tájékoztatom, hogy a közelmúltban Mórahalom külterületén az erdőben a szolgálatot teljesítő rendőrök egy férfi holttestet találtak. A soron kívül elvégzett hatósági boncolás az idegenkezűséget kizárta. A haláleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányságon általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálják” – írta a sajtóosztály.