Lopás és okirattal visszaélés miatt indult eljárás egy páros ellen Csongrádon, mert egy őrizetlenül hagyott táskából pénztárcát loptak. A rendőrök befejezték a nyomozást – írja a police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2023. augusztus 15-én egy csongrádi patikában figyeltek fel az őrizetlenül hagyott táskára. Miután meggyőződtek róla, hogy a tulajdonosa nem figyeli a padra rakott szatyrot, kivették belőle a pénztárcát, majd távoztak a gyógyszertárból. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a 34 éves nőt és 20 éves társát, akiket a Csongrádi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgattak. Az eljárás során kiderült, hogy a nő a pénztárcát és a benne lévő bankkártyát, valamint az iratokat is elégette, a pénzt viszont megtartotta. 

A lopás vétség és okirattal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrök befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségnek.