Újszentiván Önkormányzata a hivatalos honlapján 2023.09.26-án pályázatot hirdetett jegyzői munkakör betöltésére. Az ügyről és, hogy miért volt szükség erre Ulbert Mónikát, mint helyben élő jogászt kérdeztük.

Miért volt szükség erre a kiírásra, mit kell tudni a pályázati felhívásról és Ön nyújtott-e be pályázatot?
Valóban megjelent a pályázati felhívás az önkormányzat honlapján és a közigállás.hu felületen is. A kiírásra állítólag azért volt szükség, mert a korábbi jegyző felmondott. Hogy miért mondott fel, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy szokatlanul rövid ideig, 1 hétig volt nyitva a pályázat, amelyből az látszik, milyen sürgős volt az önkormányzatnak az új jegyző megtalálása. A pályázatokat 2023.10.03-ig, kedd éjfélig lehetett akár elektronikusan is benyújtani és a felhívás szerint a személyes elbeszélgetést követően a pályázatokat a polgármester 2023.10.06-án éjfélig bírálja el. Jómagam az előírt határidőn belül érvényes pályázatot nyújtottam be.
Mikor és hol került sor a polgármester úrral való személyes elbeszélgetésre?
A polgármester úrral való személy elbeszélgetésre 2023.10.06-án, pénteken, az elbírálás napján került sor a polgármesteri hivatalban, melyről feljegyzés is készült. Itt tudtam meg, hogy több pályázó is van, akik közül én vagyok az egyedüli helyi lakos. Polgármester úr méltatta a 15 éves közigazgatási és közel 10 éves ügyvédi és pályázati szakmai tapasztalatomat, a magas kompetenciámat főleg a pályázatok sikeres jogi és szakmai menedzselése terén. Arra a kérdésemre, hogy milyen a jó jegyző a polgármester úr nem tudott válaszolni, de azt fontosnak tartotta leszögezni, hogy a jegyző az első és legfontosabb kapocs a lakosság és az Önkormányzat között.
Mi motiválta Önt abban, hogy pályázzon a jegyzői munkakörre? Hogyan tudná a települést ebben a munkakörben segíteni, támogatni?
A lakosság javáért való munka mindig is központi helyet foglalt el az életemben. A jegyzői szerep nem csak egy hivatali pozíció számomra, hanem egy olyan hivatás, amely a közösség és az állampolgárok szolgálatát helyezi előtérbe. Mint Újszentiván helyi lakosa, mélyen elkötelezett vagyok közösségünk iránt. Hiszem, hogy a törvényesség, a szakmaiság és a szolgálatkészség alapvető értékek egy olyan pozícióban, amely nélkülözhetetlen az itt élők mindennapi életében. A lakossággal együtt én is úgy láttam, hogy az elmúlt másfél évben nem ez a megközelítés volt jellemző a hivatal ügyeinek intézésében, és ez számomra aggasztó. A törvényesség soha nem lehet kevésbé fontos, mint a szükséges napi ügyintézési rutin folytatása. Ennek érdekében a szükségét látnám a hivatal jogi, munkaügyi, gazdasági ügyeinek teljes körű átvilágítását az illetékes hatóságok segítségével a lakosság széles körű tájékoztatása mellett. Ezzel párhuzamosan a feladatok, a pályázatok rangsorolását, a folyó ügyek fontossági és sürgősségi sorrendbe állítását, az ügyek vitelére a megfelelő szakember kiválasztását, a csapatmunka felépítését látnám szükségesnek. Ezáltal a hivatal valamennyi dolgozója egy közös célért tudna dolgozni, azzal tudna azonosulni, mely közös cél nem más mint, Újszentiván jelenlegi és jövőbeli fejlődése, gyarapodása, a közösség összekovácsolása. Egy ilyen hivatali légkörben, ilyen célokért szívesen dolgoznék.
Tudomása szerint lezajlott-e már a jegyzői pályázat elbírálása? Kiválasztásra került-e az új jegyző? Ön kapott már erről bármiféle értesítést, tájékoztatást?
A jegyzői pályázatom elbírálásáról a mai napig nem kaptam semmilyen értesítést, tájékoztatást, holott a pályázatok elbírálásának tervezett határideje több mint egy hete lejárt, a jegyzői munkakört pedig a pályázati kiírásban 2023.10.09-étől tervezték betölteni.