A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki tavaly karácsony másnapján készpénze elvesztésének leplezése érdekében hamis bejelentéssel akarta félrevezetni a nyomozó hatóságot.


A vádirat szerint a vádlott 2022. december 26-án, a kora hajnali órán egy Hódmezővásárhely környéki kistelepülésen ittasságából eredően elvesztette 100 ezer forint készpénzét. Hogy családjának ne kelljen bevallania a történteket, elhatározta, hogy egy kitalált bűncselekménnyel leplezi az esetet. A délután folyamán megjelent a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, és ott tett feljelentésében azt adta elő, hogy aznap hajnalban őt egy ismeretlen személy hazaérésekor, késsel a kezében megtámadta, házába belökdöste, szexuális erőszakot követett el rajta, valamint készpénzét is elvette tőle. A valótlan feljelentését még ugyanaznap, tanúkihallgatás keretében is megerősítette, további részleteket közölve a nyomozó hatósággal. Másnap, folytatólagos kihallgatásakor azonban bevallotta, hogy az egész történetet csak kitalálta.

A vádlottat a járási ügyészség hatóság félrevezetése vétségével vádolja. Az elkövető bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.