Szabó Imre, a Délmagyarország szerkesztőségének makói munkatársa lesz a fővédnöke a Csongrád-Csanád vármegyében jövő héten kezdődő, XI. Civil véradó hétnek. Az újságírót azért kérte fel erre a társadalmi szerepvállalásra a vármegyei Civil Központ, mert éppen egy évvel ezelőtt ezekben a napokban esett át szervátültetésen, amely sebészeti beavatkozáshoz természetesen vérre is szükség volt. A véradó hét során 5 vármegyei településen, 7 helyszínen 13 alkalommal vehetnek részt véradáson azok a civilek, akik így kívánnak segíteni beteg embertársainkon.

A Civil Központok Országos Hálózatának kiemelt feladata a véradás ügyének népszerűsítése a civil közösségekben ezért a vármegyei Civil Központok minden évben csatlakoznak a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága által kezdeményezett véradó héthez. Évente két alkalommal, tavasszal és ősszel lendülnek akcióba a civilek, hogy önkéntes véradással járuljanak hozzá az ország vérkészletének feltöltéséhez, legközelebb a jövő héten, szeptember 16. és 20. között.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ már szeptember 14-én, szombaton, a Makói Hagymafesztiválon megkezdi a vármegyei akciót, amelynek szervezésében ezúttal is együttműködik a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetével és az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vérellátó Központjával. A közös munka olyannyira sikeres, hogy az utóbbi két civil véradó hét alkalmával vármegyénkben volt országosan a legtöbb véradás. 

Szabó Imre azonnal igent mondott a vármegyei fővédnökségre, és részt is vesz szeptember 14-én, délelőtt 9:30 perctől azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Korona Konferencia Központ földszinti termébe (Makó, Széchenyi tér 10.)  szervezett kiszállásos véradáshoz kapcsolódva tartanak a szervezők. Itt Szalainé Baráth Nikolettával, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének munkatársával és Varga Mártával, a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ munkatársával együtt hívják fel a váradás fontosságára és a jövő heti véradó alkalmakra.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook  illetve Instagram oldalunkon.