Rendészeti szakemberekkel tanácskozott Mórahalom polgármestere a fokozódó migránshelyzet kapcsán.

A város polgármestere a megbeszélést követően elmondta, egyre aktívabb embercsempész-hálózat jelent meg a Homokhátságon, amelynek működési intenzitása már komoly társadalmi kockázatot jelent. Ezért Mórahalom önkormányzatának legfontosabb feladata most az, hogy az embercsempész-hálózat működési rendjéről – amelyről már széles körű információkkal rendelkeznek- tájékoztassák a politikai-és rendészeti vezetőket. Hozzátette, az önkormányzati mezőőrség és rendészet mellett a város a lakosság segítségét is kéri az embercsempészet és a migráció elleni küzdelemben. Amennyiben bárki idegen, ismeretlen rendszámú autót észlel, esetleg tud olyan szálláshelyekről, ahol bűnözők jelenhetnek meg, vagy gyanús gyülekezőhelyet, mozgolódást észlel, feltétlenül jelezze a rendőrség, polgárőrség felé. Nagy valószínűséggel ingyen wifivel ellátott, és térfigyelő kamerarendszerrel nem lefedett területek jöhetnek szóba találkozópontként.

A polgármester elmondta továbbá, hogy a rendőrség olyan posztok felállítását tervezi, amelyek a civil lakosság közbiztonságát javítják, valamint az embercsempészet miatti autósüldözéseket, sebességtúllépéseket korlátozzák.

Nógrádi Zoltán hangsúlyozta, kezdeményezi a közeljövőben egy közbiztonsági fórum megszervezését, amelyen a megye országgyűlési képviselőivel, polgármestereivel, a rendőrök, az Országos Polgárőr Szövetség, a helyi polgárőrök és mezőőrök képviselőivel egyeztet az embercsempészek új működési rendjének értékeléséről, a védekezés eszközeinek feltárásáról, kialakításáról.

Ahogy a polgármester fogalmazott: „Elriasztani akarjuk az embercsempészeket és a migránsokat, nem megfogni!”