Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését a közgyűlés csütörtök ülésén, 17,918 milliárd forintos főösszeggel.

A rendeletet a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) képviselői támogatták, a Fidesz-KDNP frakciójának tagjai nem vettek részt a testületi ülésen.

Markó Csaba, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a döntést azzal indokolta, ezzel kívánták felhívni a figyelmet arra, hogy a büdzsé a kilátástalanság és a stagnálás költségvetése. A valós fejlődés és a város jövőjét meghatározó fejlesztések helyett továbbra is egy helyben toporog Hódmezővásárhely. Brutális ár- és adóemelések mellett elkezdődött a város vagyonának kiárusítása is – hangsúlyozta.

Márki-Zay Péter (MMM) polgármester úgy fogalmazott, a költségvetés a nehéz körülmények ellenére is biztosítja a város számára a fejlődést. Az önkormányzat csökkenti adósságát, mérsékli a vállalkozások adóterheit, közben számos fejlesztés valósul meg Hódmezővásárhelyen.

Az elfogadott rendelet szerint az önkormányzathoz a központi költségvetésből érkező támogatás idén 3,5 milliárd forint lesz, ez 72 millió forinttal magasabb a tavalyinál. Az önkormányzat által fizetett szolidaritási hozzájárulás – 97 millió forinttal – 577 millió forintra nőtt. A büdzsé tervezése során azzal számoltak, hogy a központi költségvetésből 600 millió forint rezsitámogatást kap az önkormányzat.

A költségvetés 755 millió forintnyi tartalékkal számol, amelynek fedezetét szinte teljes egészében tervezett ingatlanértékesítés – mint a polgármester mondta, a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség által megvásárolni kívánt két iskolaépület ellenértéke – adná.

Az önkormányzatnál maradó iparűzésiadó-bevételét 3,25 milliárd forintra tervezték, a megemelt építményadóból 894 millió, a szintén növekvő telekadóból 428 millió forint folyik be, így a teljes helyiadó-bevétel 4,6 milliárd forint lesz.

Az önkormányzat és cégei hitelállománya az év elején meghaladta a 3,1 milliárd forintot. Ez után 741 millió forint adósságszolgálat – tőketörlesztés és kamatfizetés – terheli a várost.

A működési kiadások nagysága – a hiteltörlesztéseket is beleérte – 12,156 milliárd forint lesz, ennek legnagyobb, 4,5 milliárd forintos részét a személyi kiadások teszik ki. Közvetlen szociális támogatásokra 143 millió forintot kíván fordítani a hódmezővásárhelyi önkormányzat.

A költségvetésben 4,1 milliárd forintnyi beruházás, fejlesztés szerepel, köztük a városházát érintő több projekt. A homlokzat rekonstrukciójára 261 millió forintot kívánnak fordítani, és a tervek szerint átalakítják a torony tavaly elkészült díszkivilágítását is. A fejlesztések költségeiből 2,5 milliárd forintot uniós támogatás fedezne.

A közgyűlés módosította a helyi építési szabályzatot, így többek között megszűnik a mártélyi üdülőterületen harminc éve érvényben lévő építési tilalom.

A képviselők döntöttek arról is, hogy a városban a közétkeztetést biztosító Prizma-Food Kft. vállalkozási díját a gyermekétkeztetésben februártól 6,5, a szociális ellátásban márciustól 9 százalékkal emelik, ez idén 51 millió forint többletkiadást jelent az önkormányzat számára.

Az elfogadott rendeletmódosítás értelmében március elejétől 15 százalékkal emelkednek a köztemetőkben fizetendő díjak Hódmezővásárhelyen.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com