Hódmezővásárhelyhez képest Makón kevesebb a beszéd és az önmarketing, viszont kedden lerakták egy 30 milliárd forintos gyár alapkövét – jelentette ki közösségi oldalán Cseri Tamás.
A fideszes vásárhelyi képviselő emlékeztetett: Márki-Zay Péter polgármester egyik fő üzenete az volt, hogy üzleti világból jött szakértőként megmutatja, miként lehet egy város gazdaságát fellendíteni, és folyamatosan azzal dicsekedett, hogy a külföldi útjain, vagy budapesti találkozóin a város gazdasági kapcsolatait milyen jól építi.
Cseri Tamás szerint ennek ellenére a hat év alatt egyetlen komoly cég, mezőgazdasági vagy ipari vállalkozás, beruházó sem érkezett Vásárhelyre. Makón a héten a világ egyik vezető élelmiszer-ipari csomagolóanyagok előállítására szakosodott kínai cége kezdett gyárépítésbe az ipari parkban.