Kiadta friss jelentését a 2022-es magyarországi ivóvízminőségről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, vette észre a Portfolio. A jelentés szerint szinte mindenhol jó minőségű csapvíz folyik itthon, kilenc településen magas az arzéntartalom. A nagyobb városokban és Budapesten pedig a víz ólomtartalma lehet aggályos.

Az ivóvízhálózatra kötött lakások aránya továbbra is Bács-Kiskun megyében a legalacsonyabb (87,3%). Közel teljes az ellátottság Budapesten és hét vármegyében, köztük Csongrád-Csanádban is. A jelentés szerint mintegy 200 ezer ember vízellátása ismeretlen, ők jellemzően saját kútjaik vizét fogyasztják, vagy a település közkifolyóiról vételeznek ivóvizet.

A szolgáltatott ivóvízminőség tekintetében a korábbi évekhez hasonlóan jelentős területi eltérések vannak. Egyes nehézfémek illetve szervetlen és szerves szennyezők esetében egy-egy nem megfelelő eredmény fordult csak elő. Kémiai szempontból a legnagyobb problémát leginkább az arzén jelentette. Tavaly tizenegy olyan település volt, ami arzén, bór vagy fluorid kifogásoltsággal érintett.

A határértéknél nagyobb arzén kivétel nélkül Csongrád-Csanád vármegyei településeken fordult elő.

Az érintett települések Szegedtől keletre találhatóak: Ferencszállás, Földeák, Kiszombor, Kálrafalva, Makó, Makó-Rákos, Maroslele, Óföldeák és Székkutas. A jelentés szerint Székkutason a korábban már megfelelő vízminőség a vízkezelő technológia műszaki hibája miatt visszaromlott. Csanádpalotán és Kövegyen a korábbi határérték alapján ugyan nem megfelelő a vízminőség, de egy idei kormányrendeletnek már megfelelnek.

Forrás: Szegeder.hu