A Szentesi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt folytat nyomozást.

A baleset 2023. november 29-én 18 óra 30 perc körül történt Szentesen, a Szenti Imre Herceg utca 12-14. szám alatt. A sértett egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen haladt, mikor egy, a Horváth Mihály Gimnázium felől érkező személygépjármű nem adta meg az elsőbbséget számára. A baleset során a jármű elsodorta a sértettet, aki reflexszerűen hátralépett és elesett. Az eseményt követően a gépjárművezető egy pillanatra megállt, majd továbbhaladt. A sértett elmondása szerint az ismeretlen gépjármű fehér színű, kis méretű, a forgalmi rendszámának második karaktere W, harmadik karaktere H, és 9-es számot is tartalmaz.

A Szentesi Rendőrkapitányság azon szemtanúk jelentkezését várja, bármilyen információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatban. Jelentkezni a Szentesi Rendőrkapitányságon személyesen, vagy telefonon a 06/63/561-310 telefonszámon, illetve a 112 számon lehet.