A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel és két nővel szemben, akik az egyik megyebeli kisvárosban rendeztek be marihuana ültetvényt.
A vádirat szerint a férfi, valamint az édesanya és a lánya 2020. évben elhatározták, hogy a megyebeli kisvárosban található házuk padlásán kábítószert fognak termeszteni, amit azután a környékbelieknek értékesítenek. A vádlottak ennek érdekében átalakították a padlást, transzformátorokat, lámpatesteket és izzókat, fűtőtestet, hőmérőt, időkapcsolót, üvegfóliát és a növények termesztéséhez szükséges edényeket, tápoldatot, permetezőt szereztek be és 2020. év második felétől megkezdték a növények termesztését. A növényegyedek gondozását, táplálását közösen végezték, majd az árusítást is elkezdték. A vádlottak lakóhelyein megtartott házkutatás során és a padlásról a rendőrök több növényt, több kilogramm kannabiszt tartalmazó szárított növényt, a termesztéshez és az értékesítéshez szükséges eszközöket foglaltak le.
Az ügyészség a vádlottakat kábítószerkereskedelem bűntett elkövetésével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.