Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint folytatódik a változékony, frontátvonulásokkal tarkított időjárás. Pénteken egy meleg-, majd egy hidegfront is eléri a Kárpát-medencét.

A nyugat felől érkező frontális felhőzet egyre nagyobb területen beborítja az eget – a keleti országrészben várhatóan csak naplemente után. A Dunántúlon helyenként lehet gyenge eső, majd késő délutántól északnyugat felől csapadékzóna érkezik, és egyre többfelé számíthatunk esőre, az északkeleti tájakon havas eső, havazás, néhol átmeneti ónos eső is lehet. Hajnalra a csapadékzóna levonul kelet felé, mögötte nagy területen felszakad a felhőzet, így szombaton a nap első felében sok napsütésben lesz részünk, délután azonban északkelet felől ismét felhősödés várható. Kisebb csapadék legfeljebb néhol fordulhat elő. A délnyugati, nyugati szél ma estétől északnyugatira fordul, sokfelé megerősödik, viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, de a szélvédett délnyugati és északkeleti tájakon ennél kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 5 és 10 fok között várható.