Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, egy hullámzó frontálzóna éri el a Kárpát-medencét, amely hatására csapadékra és nagy hőmérséklet-különbségre kell számítani.
Délnyugat, nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen várható eső, zápor, zivatar. Utóbbit főleg felhőszakadás kísérheti. A délkeleti harmadban a legkisebb a csapadék esélye. Pénteken csökken a felhőzet, ezzel együtt átmenetileg a csapadékhajlam is, a nyugati, északnyugati határ kivételével több órára kisüt a nap. Délután azonban már erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és az Alföldön, valamint északkeleten már újból nő a zápor, zivatar esélye, majd este, késő este délnyugat felől egy nagyobb csapadékrendszer is érkezhet. Estétől a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. Holnap csak kevés helyen élénkül meg a szél, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, sőt viharossá is fokozódhat a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken továbbra is tág határok, 22 és 37 fok között alakul. Északnyugatról délkelet felé haladva várhatók a magasabb értékek.