Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, a ragyogó napsütést egyre inkább a köd kérdése váltja fel, illetve ezen belül a fő bizonytalansági tényezőket a köd kiterjedése és tartóssága fogja jelenteni. A hét második felétől mozgalmasabb lesz időjárásunk, de jelentős csapadékra nem kell készülnünk, illetve az átlagostól melegebb időre számíthatunk a hét folyamán.

A hétfői felhőtlen napot követően éjszaka főleg a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon, az Északi-középhegységben és az Alföld délkeleti részein képződhet zúzmarás köd és rétegfelhőzet. Kedden ezek helyenként csak lassan oszlanak fel, sőt egyes – főként a Dunától keletre fekvő – részeken akár egész nap is megmaradhatnak. Másutt holnap is derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz. A déli szél ma még csak Sopron és a Fertő körül, holnap már a Dunántúl északi felén másutt is megélénkülhet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a napos országrészekben 5 és 9, másutt 0 és +4 fok között valószínű.