Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, az éjszaka második felében már csökken a felhőzet, reggelre nagy területen kiderül az ég. A déli megyékben számíthatunk csapadékra. Ott az esőt, havas esőt estétől hó váltja, majd reggelre megszűnik a havazás. Hajnalra a Dunántúl délnyugati, déli részein köd, rétegfelhőzet képződhet.

Kedden eleinte jobbára napos időre készülhetünk, délelőtt a Dél-Dunántúlon is csökken a felhőzet. Délután nyugat felől viszont magasszintű felhőzet érkezik, de az Észak-Dunántúlon meg is vastagodhat a felhőtakaró. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél az ország északi felében ma és holnap is élénk lesz. Holnap már nagyobb területen meg is erősödik a szél, sőt főként a hegyekben viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és -1 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden döntően 3 és 6 fok között alakul.