Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, az ország nagy részén a sokévi átlagnál melegebb idő ígérkezik változóan felhős idő mellett. Helyenként azonban – nagyobb eséllyel északon – tartósabban borult, párás idő lesz a jellemző. elszórtan alakul ki csapadék.

Az ország döntő részén késő estig kevés lesz a felhő, de helyenként erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és zápor, zivatar is kialakulhat. Éjszaka nagyobb számban hazánk északkeleti harmadán számíthatunk záporra, zivatarra, másutt kisebb a csapadék esélye. Hajnalra az ország északi, északnyugati felén köd, rétegfelhőzet képződik, amely kedden napközben ritkul, zsugorodik, de az Északi-középhegység, a Dunakanyar és a főváros térségében tartósan borult, párás, helyenként ködös maradhat az idő. Közben dél felől vastagabb felhőzet érkezik, melyből főként délutántól egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A délnyugati szelet napközben főként az Észak-Alföldön élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 12 és 18 fok között alakul, azonban a tartósan borult, párás, ködös részeken ennél néhány fokkal hidegebb lesz.