Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a fülledt, meleg időben záporok, zivatarok alakulnak ki, amelyek jelentős légmozgás híján alig változtatják helyzetüket. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy elsődleges kísérőjelenségként a felhőszakadás lép fel.

Éjszakára változó vastagságú és mennyiségű felhőzet lesz felettünk, de a szélcsendes részeken pára, köd, északkeleten rétegfelhőzet is képződhet. Utóbbi holnap délelőtt fokozatosan szakadozik, gomolyosodik. Záporra, zivatarra ma és holnap is több helyen – nagyobb számban az északkeleti-keleti harmadban és a Nyugat-Dunántúlon – számíthatunk. A nyugatias szél napközben helyenként megélénkül, a zivatarok mentén meg is erősödhet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22 és 27 fok között várható.