Az Igazságügyi Minisztérium (IM), a Miniszterelnökség és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között létrejött együttműködési megállapodás hatékonyabb egyeztetési mechanizmust vezet be a fogyasztóvédelemben és a célja az, hogy még jobban visszaszorítsa a tiszteségtelen kereskedelmi gyakorlatot – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken, Budapesten, az együttműködési megállapodás aláírásán.


A miniszter hangsúlyozta: az IM a GVH-val és a Miniszterelnökséggel örömmel járul hozzá a hazai fogyasztóvédelem rendszerének továbbfejlesztéshez az együttműködési megállapodás aláírásával. Emlékeztetett rá: az IM-hez a tavalyi kormányalakítással került a fogyasztóvédelem, a tárca pedig „a cselekvő fogyasztóvédelmet” tűzte zászlajára.
    
Hozzátette: az elmúlt időszakban jó, aktív együttműködés alakult ki a fogyasztóvédelem területén hatáskörrel és illetékességgel rendelkező GVH-val és a kormányhivatalokat felügyelő Miniszterelnökséggel. Kiemelte: az együttműködési megállapodás ezért „formába öntése a létező állapotnak, nem pusztán deklaráció”.
    
Varga Judit hangsúlyozta, hogy az együttműködési megállapodás keretet biztosít a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény egységes alkalmazásához. Mint mondta, a törvény – amely 15 éve van hatályban – mindhárom állami szervet megbízta bizonyos fogyasztóvédelmi feladatokkal, és mára ki is alakult ennek a gyakorlata, a most aláírt megállapodással azonban szorosabbra fűzik az együttműködést.
    
Hozzátette: a megállapodás hatékonyabb egyeztetési mechanizmust vezet be és szeretnék még jobban visszaszorítani a tiszteségtelen kereskedelmi gyakorlatot.
    
Varga Judit úgy fogalmazott: az aláírók elkötelezettek a gyermekek védelmében, a fogyasztók online térben történő védelmében, azaz az online jogállam biztosításában és a fogyasztói tudatosság növelésében, ezért ezek mind kiemelt együttműködési területként jelennek meg a megállapodásban.
    
Az igazságügyi tárca vezetője emlékeztetett arra is, hogy az IM más fórumokon is régebb óta együttműködik a GVH-val, ilyen például a fogyasztóvédelmi kerekasztal. Jelezte: ennek a munkájában a Miniszterelnökség is részt vesz, és ezzel járul hozzá a fogyasztóvédelmi szabályozás és intézményrendszer folyamatos továbbfejlesztéséhez.
    
Mindannyiunk kiemelt feladata a magyar családok, magyar emberek jogainak védelme, éppen ezért csatlakozott az IM a GVH által létrehozott családbarát munkacsoporthoz, amelynek célja a sérülékeny fogyasztói csoportok, illetve a keresztény értékrenden alapuló család védelme – mondta.
    
A miniszter kiemelte: a legaktuálisabb feladat a szankciós infláció leverése, ebben is együtt dolgoznak a társszervekkel, és emlékeztetett rá, július 1-jén indul az árfigyelőrendszer, amelynek adatbázisát a GVH működteti.

MTI