A monetáris tanács az egynapos betéti gyorstenderek és devizacsere-tenderek esetében az eddiginél 100 bázisponttal alacsonyabb kamatszint alkalmazását tartja indokoltnak – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében, amelyet a keddi kamatdöntő ülést követően tett közzé a honlapján.


A kötelező tartalék választható részére fizetett kamatot 100 bázisponttal, 17 százalékról 16 százalékra csökkenti szerdai hatállyal – döntött a testület, az erről szóló rendeletet meg is jelentette az MNB.
    
A tanács határozatát azzal indokolta: megítélése szerint a továbbra is kedvező kockázati környezet lehetővé teszi, hogy a jegybank folytassa a kamatkörnyezet normalizációját.
    
A naponta szervezett jegybanki egynapos betéti tender kamata – amelyet irányadónak tart a piac – jelenleg 17 százalék. A keddi döntések alapján arra lehet számítani, hogy szerdán már 16 százalékon hirdeti meg a tendert az MNB.
    
A monetáris tanács közleményében leszögezte, hogy az alapkamat jelenlegi szintjének fenntartása biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését. Az alapkamat jelenlegi szintje megfelelő a fundamentális inflációs kockázatok kezelésére.
    
A testület keddi döntésével 13,0 százalékon tartotta az alapkamatot, a kamatfolyosót azonban tovább szűkítette, felső szélét, az egynapos fedezett hitel kamatát 19,5 százalékról 100 bázisponttal, 18,5 százalékra csökkentette. A kamatfolyosó alsó szélét, az egynapos jegybanki betét kamatát változatlanul 12,5 százalékon hagyta.
    
A globális gazdasági kilátásokat továbbra is kettősség jellemzi. 2023-ban a fejlett országokban várhatóan lassul a kibocsátás növekedési üteme, míg a feltörekvő országok esetében a tavalyihoz hasonló növekedés várható. A legtöbb ország munkaerőpiaca feszes. A keresleti és kínálati tényezők következtében korrigáló energiaárak a kontinens konjunktúrakilátásainak javulását vetítik előre. Ugyanakkor a folytatódó orosz-ukrán háború és az elhúzódóan magas inflációs környezet lefelé mutató növekedési kockázatokat okoz – áll a tanács üléséről kiadott közleményben.
    
Globálisan folytatódott a dezinfláció, a magas szinten ragadó maginflációs mutatók azonban arra utalnak, hogy az árstabilitás újbóli elérése a korábban vártnál hosszabb folyamat lehet – írták.
    
A magyarországi gazdasági helyzetről kifejtették: 2023 első negyedévében 0,9 százalékkal mérséklődött a hazai GDP. Az idén a csökkenő reálbérek, a vállalati költségek emelkedése, valamint az óvatossá váló fogyasztói és beruházói döntések egyaránt hozzájárulnak a belső kereslet visszaeséséhez, míg a nettó export támogatja a kibocsátás bővülését, akárcsak a tavalyi aszályos év után korrigáló mezőgazdasági növekedés.
    
Májusban gyorsuló ütemben csökkent az infláció. A fogyasztói árak éves összevetésben 21,5 százalékkal emelkedtek, miközben havi alapon az elmúlt években tapasztalt emelkedéstől eltérően 0,4 százalékkal csökkentek. A maginfláció 22,8 százalékon alakult. A fogyasztóiár-index 2,5 százalékponttal mérséklődött áprilishoz képest. Az infláció lassulása a termékek széles körében jelentkezett. A maginfláción belül a legtöbb termékkör árdinamikája mérséklődött, egyedül a piaci szolgáltatások árindexe nőtt tovább a banki szolgáltatások áremelkedése miatt. Mind a lakossági, mind a vállalati inflációs várakozások mérséklődtek. Az MNB várakozása szerint a következő hónapokban folytatódik a hazai infláció és maginfláció gyors ütemű csökkenése.
    
A költségvetési hiány mérséklődése az idei évben tovább folytatódik. A 2023. évi deficitre vonatkozó költségvetési előirányzat 3,9 százalék. Az eredményszemléletű hiánycél a 2024. évi költségvetési törvény alapján 2024-ben 2,9 százalék, míg 2025-ben 1,9 százalék. Az államadósság-ráta az előző év végi 73,3 százalékról a gazdasági növekedésnek és a hiány mérséklődésének köszönhetően 2023 végére 70 százalék alá, majd az előrejelzési horizont végére 65 százalék alá csökken.
    
A tanács megítélése szerint a monetáris transzmisszió erősítése előretekintve is kiemelten fontos az árstabilitás eléréséhez. Ennek érdekében a jegybank a bankközi forintlikviditás hosszabb távú lekötését célzó eszközöket a következő időszakban is alkalmazza.
    
Az MNB folyamatosan értékeli a nemzetközi pénzpiaci folyamatok hazai kockázati környezetre gyakorolt hatásait, a beérkező makrogazdasági adatokat, illetve az inflációs kilátások alakulását. A javuló kockázati megítélés fennmaradása esetén a jegybank folytatja az egynapos tenderek kamatkondícióinak további fokozatos közelítését az alapkamathoz – írták.
    
A tanács által tárgyalt júniusi Inflációs jelentésben az MNB a korábbi 15,0-19,5 százalékos sávról 16,5-18,5 százalékra módosította idei inflációs prognózisát, változatlanul hagyva 0-1,5 százalékos 2023-as GDP-növekedési előrejelzését. Az MNB 2024-re 3,0-5,0 százalékról 3,5-5,5 százalékra emelte inflációs várakozását a márciusi előrejelzéséhez képest, és 3,5-4,5 százalékon hagyta növekedési előrejelzését, 2025-re változatlanul 2,5-3,5 százalékos inflációval, de a korábbi előrejelzésnél 0,5 bázisponttal alacsonyabb, 3,0-4,0 százalékos gazdasági növekedéssel számol.