Szeptember elejétől kötelezővé vált a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, ezzel párhuzamosan pedig egységesen 25 ezer forintra változott a pótdíj összege. Ezt az utasok az elmúlt hetek tapasztalatai alapján megértik és elfogadják – tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a Szeged a Mindenem hírportált.

Közleményükben mint írták, az új rendszer bevezetése ugyanakkor türelmi időszakkal indult: az első két hónapban még a korábbi, alacsonyabb összegű „fedélzeti” pótdíjjal kellett csupán számolnia annak, aki érvényes jegy vagy bérlet nélkül kezdte meg utazását. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) most úgy döntött: az átmenet megkönnyítése érdekében meghosszabbítja a türelmi időt 2025. február 1-jéig.
A fővárosban, illetve az elővárosi vonalakon, valamennyi vonatra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni, vagyis kötelező az elővételi jegyvásárlás, ezzel egyidejűleg pedig a pótdíj mértéke is jelentősen változik: érvényes jegy vagy bérlet hiányában a pótdíj összege egységesen 25 ezer forint lett. Ezzel – az ÉKM mostani döntése értelmében – azonban csak 2025 februárjától kell számolniuk a jegyváltást elmulasztóknak. A meghosszabbított türelmi időszak ideje alatt a rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrzést végző jegyvizsgálók figyelmeztetnek a változásra, és a korábbi, mérsékelt összegű pótdíjban részesítik a jegy nélkül utazókat.
A MÁV-START eddigi tapasztalatai jók, hiszen az utazóközönség elfogadja és megérti, hogy az elővárosban kizárólag érvényes jeggyel lehet felszállni a vonatokra.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.