Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés azzal, hogy elkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése is, amely az első lépése az építés előkészítési munkálatainak – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
A tárcavezető arról számolt be, hogy megindult a paksi atomerőmű leendő hatos reaktorblokkja alatti talaj kitermelése is, először öt méteres mélységig, miután ugyanez a tervezett ötös blokk esetében már megtörtént.
A munka nagyságának érzékeltetése céljából pedig rámutatott, hogy utóbbi eredményeként nagyjából egymillió köbméternyi földet kellett elszállítani a helyszínről, és jelenleg is harminc-negyven teherautó hordja el a nyolc gép által kitermelt földet.
Aláhúzta: a hatos blokk egyes pontjain 23 méteres mélységig kell majd leásni a stabilitás, a biztonságos működés garantálása érdekében, ez egy következő fázis lesz a munkálatokban.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy eközben zajlanak a stabilitás és a biztonság szempontjából rendkívül lényeges résfalazási munkálatok, már mintegy 700 méter meg is épült. Illetve a reaktortartály gyártása is folyamatban van Oroszországban. „Mindez azt jelenti, hogy a 2030-as befejezése a munkálatoknak továbbra is reális célkitűzés” – közölte.
A miniszter leszögezte, hogy Magyarország hosszú távú energiabiztonságának nélkülözhetetlen eleme a paksi erőmű bővítése, ezáltal hazánk az általa felhasznált elektromos áram körülbelül 70 százalékát maga tudja majd megtermelni.
„Így nem leszünk rákényszerülve a nemzetközi piacokra, nem leszünk kitéve a nemzetközi piacok néha őrült árváltozásainak” – fogalmazott.
„A paksi atomerőmű bővítésének ügyét már sokan temették, sokan ellenérdekeltek annak sikerében, de a magyar nemzeti érdek egyértelmű, a nukleáris energia arányát növelni kell az energiamixben. Ennek kézenfekvő megoldása a két új blokk megépítése, amellyel a nukleáris kapacitásunkat 2000 megawattról 4400 megawattra fogjuk növelni” – összegzett.