Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napok időjárást egy mediterrán ciklon fogja alakítani, holnap azonban átmenetileg kissé szárazabb levegő érkezik, ezért kisebb területen számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra.

Változóan felhős idő várható. Hazánk déli felén még több helyen záporokra, zivatarokra számíthatunk, majd éjjel lassan csökken a csapadékhajlam, de helyenként továbbra is előfordulhat zápor, esetleg zivatar. Reggelre főként a Dunántúl déli, délkeleti részein, valamint az Északi-középhegység tágabb térségében köd képződhet, mely holnap délelőtt feloszlik. Eközben dél, délkelet felől magasszintű, főként a déli tájak fölé vastagabb felhőzet is érkezik, utóbbi részeken erősen felhős, borult lehet az ég. Elszórtan eső, zápor, néhol zivatar nem kizárt. Ma csak a zivatarok környezetében lehet élénk, olykor erős széllökés, szerdán már a Dunántúlon többfelé megélénkülhet az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 14 és 19 fok között valószínű.
Szerdán még a napot is láthtjuk majd Szegeden, viszont borongós időjárásban lesz részünk. Záporokra továbbra is számítani kell, a köd is megmarad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 17 fok körül várható.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com