A Kulturális Örökség Napjai alkalmából ismét látogatható lesz a Sándor-palota, amely szeptember 17-én vasárnap megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A látogatók délelőtt 10 órától délután 18 óráig tekinthetik meg a Sándor-palotát.

A nyílt nap programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek: délben zenés őrségváltás zajlik Budapest Helyőrségzenekara részvételével, 10.00 és 14.00 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget.

Az érdeklődők megismerkedhetnek továbbá a 2002-ben újjászületett Sándor-palota történetével, és megtekinthetik azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején. Azt is megtudhatják, hogy a köztársasági elnök hol fogadja a hazánkba látogató államfőket, vagy épp hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízóleveleit.

Körbejárhatók az évszázadokon át reprezentatív funkciót betöltő történelmi helyiségek is, mint például a Tükörterem, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalon, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon.

A belépés ingyenes. Előzetes regisztrációra nincs lehetőség, a belépés érkezési sorrendben történik.