Újabb magyar rendőri kontingens indult Szerbiába. A 30 fős egység tagjait Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes búcsúztatta – közölte honlapján a rendőrség.

Az államtitkár elmondta, hogy a határvédelem nemcsak közbiztonsági, de nemzetbiztonsági kérdés is. Magyarország déli határszakaszán az illegális migránsok egyre erőszakosabbak, rendőrökre támadnak, fegyvert használnak, határvédelmi létesítményeket rongálnak meg és halálos közlekedési baleseteket okoznak, a szervezett bűnözés egyes csoportjai között már harc folyik a területekért – tette hozzá.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy, az elsődleges védvonal a magyar–szerb határszakasz, de Magyarország érdeke az, hogy ez a határ délebbre húzódjon, a szerb–észak-macedón határszakaszra.

 A magyar rendőrség elkötelezett abban, hogy az illegális migránsokat megakadályozza Magyarország, illetve az Európai Unió területére történő bejutásban. Ennek érdekében a Magyarország területén végzett feladatai mellett felajánlotta támogatását a nyugat-balkáni országok részére is. Az együttműködés folyamatos, a tavalyi évben 394 rendőr teljesített szolgálatot Szerbiában – mondta.

A magyar rendőrök járőröznek majd, és közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában.