A budapesti Gyermekvasút kisvasutazással egybekötött hétvégi programra hívja a családokat és a kisvasút-barátokat. Hűvösvölgyben szombaton és vasárnap kifejezetten keskeny-nyomközű járműveket felsorakoztató modellvasút-kiállítás lesz, melyre a belépő csupán egy aznapra érvényes, utazásra is felhasználható gyermekvasúti vonatjegy – tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön a Szeged a Mindenem hírportált.
Ezen a hétvégén nemcsak kirándulással érdemes összekötni a gyermekvasutazást, más program is fogadja a családokat. A valódi vonatokon kívül a hűvösvölgyi Gyermekvasutas tábor csarnokában keskeny-nyomközű vasútmodellek kelnek életre és járják a H0e méretarányú pályákat a terepasztalokon, valamint láthatóak lesznek kifejezetten gyermekvasúti mozdonyok és kocsik modelljei is, és a jellemző járművek LEGO bemutatón is felsorakoznak. A hűvösvölgyi vasútmodell-kiállítás szombaton és vasárnap 9-től 16 óráig tart nyitva, a belépéshez mindössze egy aznapra érvényes gyermekvasúti vonatjegy szükséges, ami akár a kiállítás bejáratánál is megvásárolható.
A hétvégén a hagyományos vonatok Hűvösvölgy és Széchenyihegy között 40-50 percenként közlekednek, és irányonként naponta kétszer gőzvontatású nosztalgiavonatok is indulnak.
Az adott napi menetrend elérhető a Gyermekvasút honlapján: https://gyermekvasut.hu/menetrend/