Az idén 450 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot három célterületen: kiadványok készítése, vetélkedők szervezése, valamint a viseletkultúra megőrzése – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Nagy István tárcavezető.
Nagy István elmondta: az idén 450 millió forintos keretösszeggel írta ki a pályázatot az agrártárca, három célterületre. Az első terület – amire 360 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre – hazai és külhoni pályázóknak elektronikus kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítését, új honlap létrehozását, meglévő honlap fenntartását és fejlesztését, rendezvények megvalósítását foglalja magában. Ezeken belül új kezdeményezésként jelenik meg az adott falura, városra jellemző jelképeknek a településkép arculatába való beillesztése, felhasználása, azok láthatóvá tétele.
A második célterületen 75 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével vetélkedők szervezésére az identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében.
A harmadik, a „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet – amire 15 millió forint áll rendelkezésre – immár hetedik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium.
„A szándékunk ezzel az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljon” – emelte ki Nagy István.