20 milliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa tavaly megvásárolt önvezető technológiával foglalkozó magyar start-upba.
20 milliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb

A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. Magyar Levente elmondta: a Stellantis, amelyhez tizennégy autómárka tartozik, Magyarországot választotta az önvezető technológia és a villamosítás központjául. A kormány ezzel a beruházással tovább javítaná globális pozícióját az autógyártásban, amely az egyik legfontosabb pillére a nemzetgazdaságnak. Az aiMotive Informatikai Kft.-t 2015-ben alapította néhány magyar fiatal, fejlesztéseik 2026-ra bekerülhetnek a Stellantis alá tartozó 14 márka autóiba. A budapesti cégnél párhuzamosan dolgoznak az önvezető technológián és a jármű villamosításon. Az aiMotive több mint 200 embert foglalkoztat, ezt a létszámot egyelőre 40-nel emelik.