Egész nyáron több turnusban zajlanak napközis táborok ukrajnai menekült gyermekek számára a Magyar Cserkészszövetség és az Ökumenikus Segélyszervezet szervezésében Budapesten és Nagykovácsiban – tájékoztatta z Ökumenikus Segélyszervezet pénteken a Szeged a Mindenem hírportált.


Mint írták, a napközis rendszerű, különféle tematikára épülő heteket szabadtéri és beltéri játékok, művészeti foglalkozások és kirándulások is színesítik. Az összesen 300 gyermeket fogadó nyári táborok célja többek között, hogy a másfél éve tartó ukrajnai háború elől hazánkba menekült 5-16 éves gyermekek számára lehetőséget biztosítsanak új közösségek építésére, élménypedagógiával segítsenek feldolgozni az átélt traumákat és erősítsék az otthontól távol töltött idő alatti kitartást. Mindemellett a táborok a szülőket is tehermentesítik a szeptemberi iskolakezdésig.

A nyolc nyári héten át tartó alkalmak során több piknik jellegű élménynapot tartanak a szervezők, ahol egymással is találkozhatnak a különböző táborokban részt vevő gyerekek. Az augusztus 4-ei alkalmon különleges kreatív foglalkozásokon szerezhettek élményeket a menekült fiatalok: fafaragó műhely költözött a táborba, illetve közös munkában egy mozaikos tájképet is festettek művészetterapeuta vezetésével, a gazdag ebédet követően pedig tűzoltók által szervezett vizes program, mesemondás, Duna-parti séta és több társasjáték is része volt a programnak. A foglalkozásokba bekapcsolódott Mezei Léda színésznő, az Ökumenikus Segélyszervezet ismert önkéntese is.