Térben és időben egymás után, fej-fej mellett haladva, száztíz, illetve száztizenegy karton cigarettával bukott le két bolgár csempész az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszánál, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai megszakították útjukat.


Az autópályán közlekedő kisbuszok Németországba tartottak, amikor a járőrök ellenőrizték őket. Az első járműben egy testvérpár utazott, ők egyszerűen a poggyászaikba tömtek bele összesen 1110 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát. A másik gépkocsi sofőrje kicsit több időt szánt az adózatlan füstölnivalók elrejtésére, leleményesebb módszerrel dolgozott. A tetőklíma burkolatát, a pótkerekeket, de még a motorteret is gondosan kibélelte az illegális termékkel, abban bízva, hogy az 1100 doboz bolgár zárjegyes dohányáru így rejtve marad a hatóság elől, és eljuthat Németországba.

A pénzügyőrök összesen 2210 doboz, csaknem ötmillió forint értékű dohányterméket foglaltak le, az elkövetőknek jövedéki törvénysértés mellett költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelniük kell majd.