Ma ismét becsengetnek – indul a 2023/24-es tanév az iskolákban. Csaknem egymillió diák ül be az iskolapadba, köztük 94 ezer első osztályos. Idén újdonság, hogy hosszabb lesz a téli és a tavaszi szünet, ugyanakkor később indul a nyári vakáció. Az utolsó tanítási nap június 21-e.

A diákok az idei tanévben összesen 179 napot ülnek majd az iskolapadban. Az első tanítási nap szeptember 1. az utolsó pedig június 21. Az általános iskolák, a gimnáziumok és a szakközépiskolák tanulói számára egy héttel hosszabb lesz idén a téli szünet, a nyári pedig ugyanennyivel rövidebb.

A tanév során összesen három szünet lesz. Ősszel október 28-tól november 5-ig tart majd, télen december 22-től január 7-ig, tavasszal pedig március 28-tól április 7-ig nem kell iskolába menni. Minden eddiginél több forrás, jövőre 2600 milliárd forint jut a köznevelésre. Az oktatásban rengeteg innováció történt, amellyel hazánk felveheti a versenyt Európa legtöbb országával – erről a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Nemzeti Tanévnyitón, Győrben.

Rétvári Bence felsorolta: a kormány több 100 ezer új digitális eszközt vásárolt, csökkentette a tananyag mennyiségét, és a kötelező óraszámot is. „1925 iskolában volt sávszélesség-bővítés és közel 4000 iskola épületében építettük ki a wifit. Megháromszoroztuk a gyermekétkeztetés forrásait, megtízszereztük az iskolatej és iskolagyümölcs program forrásait, közel megdupláztuk az iskolapszichológusok számát” – mondta Rétvári Bence.

Tanulás és az általa elérhető tudás nélkül már nincs boldogulás – erről pedig a köznevelési államtitkár beszélt. Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott, a diákoknak minden körülmény biztosított ahhoz, hogy tanulhassanak. „Modern eszközök segítségével, okos tankönyvekből felkészült pedagógusok segítségével tanulhattok: sok lehetőségetek van, de ezeket meg kell ragadnotok és ki kell használnotok” – mondta az államtitkár.

Az idei a tanévben országszerte mintegy 716 ezer tanuló köztük csaknem 94 ezer első évfolyamos kezdi meg tanulmányait az általános iskolákban, 242 ezren pedig a középiskolák küszöbét lépik át. Az iskolákban reggel 8 órakor csengetnek be, ezzel hivatalosan is véget ér a nyári szünet és elkezdődik a 2023/2024-es tanév.  

MTI