Az új Európai Bizottság megalakulása után számítani lehet az EU migrációs politika bizonyos felülvizsgálatára, mert az ezzel foglalkozó finn biztosjelölt többször kijelentette: erősebben kell őrizni a külső határokat – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerda este.ű

Bakondi György hozzátette, nagy érdeklődéssel várják, hogy a bizottság milyen vizsgálat tesz majd; a magyar álláspont szilárd és az elmúlt kilenc év tapasztalatain alapul.

Kiemelte, hogy az illegális bevándorlók visszaélnek a menedékjoggal, okmányok nélkül, gyakran valótlan adatok bediktálásával, visszaélésszerűen próbálnak bejutni az unióba és menekültstátuszt szerezni.

Fontosnak nevezte ezért, hogy a kérelmeket az Európai Unió határain kívül bírálják el, és csak az léphessen be, akinek már megvan a menekültstátusza, a külső határt pedig mindenki más számára le kell zárni.

Bakondi György azt mondta, az emberek észlelték, hogy eltérés van a propaganda és a valóság között, ezért a belső határral rendelkezők több helyen a lakosság nyomására visszaállították a határforgalom ellenőrzését.

Nem véletlen, hogy Hozzátette az elmúlt mind a helyi, mind az országos választások leggyakrabban a patrióta családhoz tartozó pártok győzelmét hozták, amelyek súlyának és helyzetének megfelelő megoldással kezelik az illegális bevándorlást.

A belbiztonsági főtanácsadó kitért arra, hogy az elmúlt négy évben tízmillió illegális bevándorló jutott be az Egyesült Államokba, szerinte ez a célirányos, politikai, ideológiai alapon meghozott döntés eredménye volt.

Közölte: még nem lehet tudni, hogy az amerikai változások milyen hatással lesznek az Európai Unió migrációs politikájára.

MTI

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook  illetve Instagram oldalunkon.