Minden eddiginél fontosabb, hogy a magyar határt hatékonyan őrizzük, mert a szervezett bűnözés jelenléte az embercsempészés mellett már a fegyvercsempészés veszélyét is felveti – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
Bakondi György annak kapcsán beszélt erről, hogy egyre nagyobb a nyomás a déli határon, tömegessé vált az illegális migráció és az elmúlt napokban fegyvereket, lőszereket, robbanóanyagot találtak az elfogott határsértőknél.
A főtanácsadó hangsúlyozta, mindent megtesznek a határ megerősítéséért, és azért, hogy a szerb hatóságokkal együttműködve „felderítsék és felszámolják a szervezett bűnözés tendenciáit”.
Ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy az Európai Unió új migrációs menekültügyi paktummal kapcsolatos elképzelései „a Magyarországon bevált és a lakosság által elfogadott biztonsági rendszer lebontását eredményeznék”.
A helyzetet úgy illusztrálta: ha a Szerbiában fegyverrel lövöldöző bevándorló menekültstátuszt kér Magyarországon, nyílt menekülttáborban kellene itt elhelyezni, és miközben megkezdődik az elbírálás, szabadon ki-be jár, ha pedig három hónapon belül nem sikerül elbírálni a kérelmét – ami egyébként is teljes fikció, hiszen semmilyen okmánya nincs -, akkor be kellene léptetnünk.
Ez értelmetlenné tenné az egész magyar biztonságra irányuló határőrizeti erőfeszítést, már csak ezért is elképzelhetetlen, hogy elfogadjuk ezt az elgondolást – fogalmazott Bakondi György, hozzátéve: sem a kvóták szerinti elosztást, sem a migránsgettók létrehozását nem támogatja a magyar kormány, és ez így is fog maradni, bármilyen nyomást gyakoroljanak ránk.
A főtanácsadó az Afrikában kialakult helyzettel kapcsolatban elmondta, a Nigerben lezajlott katonai hatalomátvétel negatív hatással lehet a Száheli-övezetből útnak induló migránstömegekre, ennek nagyságrendje pedig olyan komoly is lehet, hogy kezelhetetlen helyzetet eredményezne az Európai Unió határain.
Ezért rendkívül érdekeltek vagyunk abban, hogy az érintett államok és a tranzitországok együttműködjenek az unióval a migráció megelőzésében, visszatartásában – mondta.
Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában felhívta a figyelmet: az EU migrációs politikájának egyik eleme most az lenne, hogy pénzt adna a kibocsátó országoknak, amelyek cserébe vállalnák a migráció feltartóztatását.