Az elmúlt hónapokban több alkalommal érte súlyos támadás a MÁV–VOLÁN-csoport munkatársait feladataik ellátása közben. A cégcsoport határozottan kiáll munkavállalói mellett, és elítél mindennemű erőszakot. A MÁV–VOLÁN-csoport 2023. október elejétől egy hónapos intenzív figyelemfelhívó kampányt indított, hogy rávilágítson a problémára, illetve nyomatékossá tegye annak súlyosságát – megelőzve a jövőbeni eseteket.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben azt írták, az elkövetkezendő egy hónapban a MÁV–VOLÁN-csoport a honlapján, közösségimédia-felületein, vállalati blogjában, óriásplakátokon, járművein és autóbusz-, illetve vonatállomásain változatos tartalmakkal próbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az erőszak nem megoldás a nézeteltérések rendezésére. A kommunikációs kampányban a MÁV–VOLÁN-csoport hangsúlyozza továbbá, hogy az autóbusz-vezetők, vonatvezetők, HÉV járművezetők, rendészek, jegyvizsgálók, közfeladatot ellátó személynek minősülnek, bántalmazásuk vagy munkavégzésük akadályozása bűncselekménynek minősül, ezáltal súlyosabb büntetést, akár szabadságvesztést is vonhat maga után.

2022-ben 175, míg 2023 első félévében közel 90 főt ítéltek – akár gyorsított eljárásban – jogerősen szabadságvesztésre a magyarországi bíróságok közfeladatot ellátó személy, például autóbusz-vezetők, jegyvizsgálók terhére elkövetett erőszakos cselekedet miatt. A MÁV–VOLÁN-csoport minden kollégáit érő támadás esetén feljelentést tesz.

A társaság korábban kezdeményezte a hasonló esetek elkerülésére a rendőrség, az önkormányzatok és a közterület-felügyeletek összefogását. Az említett szervekkel, intézményekkel együtt igyekszik megoldást találni a helyzetre, és azonnali intézkedéseket tesz kollégái testi épségének védelmében, alapítványa pedig – ahogy a korábbi, hasonló eseteknél – természetesen segítséget nyújt a megtámadott munkatársaknak.

A MÁV–VOLÁN-csoport az utasforgalommal érintett területeken közel 420 helyszínen több ezer kamerát üzemeltet. Az autóbuszok nagy részén fedélzeti kamerarendszerek működnek, amelyek a megelőzésben és a megtörtént esetek felderítésében nyújtanak segítséget. A társaság új autóbuszait már kizárólag kamerával ellátva szerzi be. A MÁV-START elővárosi motorvonatain, személykocsikon, valamint a belföldi InterCity kocsikon egyaránt található kamera. Ezek a biztonságot elősegítő beruházások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kollégáink biztonságérzete javuljon feladataik ellátása közben.

Ezenfelül a MÁV-START jegyvizsgálói már évek óta használnak testkamerát, összesen 169 készülék áll a kollégák rendelkezésére. A Balassagyarmatról, a budapesti Keleti és Nyugati pályaudvarról, Ceglédről, Celldömölkről, Debrecenből, Dombóvárról, Esztergomból, Füzesabonyból, Kecskemétről, Komáromból, Miskolcról, Sátoraljaújhelyről, Szegedről, Szobról, Szolnokról, Tapolcáról, Vácról és Záhonyból induló vonatokon már sikerrel alkalmazzák a készülékeket.

A MÁV–VOLÁN-csoport határozottan kiáll munkatársai mellett, és minden, a normális emberi együttélés és a közösségi közlekedés alapvető szabályait betartani képtelen támadónak üzeni: elég volt!