Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétvégén fokozatosan elhagyja térségünket a magassági hidegörvény, egyre naposabbra, szárazabbra fordul időjárásunk. Ugyan nedvesebb zónája átmenetileg szombat délután még fölénk örvénylik, de csak a déli tájakon okozhat felhősödést és néhol záporesőt. Az ezt követő napokban anticiklonális hatások érvényesülnek.

Éjszaka északkelet felől szakadozik, csökken a felhőzet és a csapadékhajlam is, az éjszaka második felében már csak délnyugaton fordulhat elő zápor, hózápor. Szombaton általában több órára kisüt a nap, majd délután a déli megyékben újból befelhősödhet az ég, de legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki. Az északnyugati szelet az ország nyugati felén élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős lökések kísérik. Éjszakától veszít erejéből a szél, holnap már inkább csak a Zemplénben erősödhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5 és 10 fok között várható.

Szombaton erősen felhős lesz az ég Szegeden, de az előrejelzés szerint csapadék nem várható a hétvégén. Viszont szeles időben lesz részünk.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 fok körül várható.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook  illetve Instagram oldalunkon.