Pünkösdkor a főváros és a fürdővárosok csábították utazásra a legtöbbeket. A Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a májusi utolsó hosszú hétvégén a külföldi vendégek a fővárosban legnagyobb részt britek, németek és amerikaiak voltak, míg a vidéki vízpartokat és fürdőket zömmel a németek, az osztrákok és a csehek töltötték meg. A családok legnagyobb számban a Balatont választották.  A legidősebb vendég pedig két százéves hölgy volt – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség pénteken, a Szeged a Mindenem hírportált.


Közleményükben mint írták, az NTAK adatokból jól látszik, hogy többen indultak útnak a hosszú hétvégén, mint ahogyan arra előzetesen számítani lehetett.Országszerte félmilliónál is több vendégéjszakát töltöttek el a hazai és nemzetközi vendégek a magyarországi szálláshelyeken. Ezekben a napokban a legidősebb vendégek 100 éves hölgyek voltak: egyikük, egy angol nő Budapesten, míg vele egyidős magyar kortársa Mátraházán pihent. A Balaton családbarát régiójában regisztrálták a legtöbb kiskorú vendéget. Míg Szeged és térségében volt a legmagasabb a legifjabbak aránya, ebben a térségben a kiskorúak tették ki a vendégek közel 20%-át.

A vendégforgalom közel háromnegyedéből a vidéki Magyarország szálláshelyei részesültek, ahol összesen 377 ezer vendégéjszaka valósult meg.A fővárosban töltötték a vendégéjszakák negyedét, amelyeknek nagy része a külföldi turistáknak volt köszönhető. A főváros legjelentősebb három küldő piacáról ezen a hosszú hétvégén is a britek, a németek és az amerikaiak érkeztek a legnagyobb számban. Mind a hazai, mind a nemzetközi turisták körében a Balaton térsége bizonyult ismét a legnépszerűbbnek a vidéki úti célok közül.Ezt követte a Mátra-Bükk és Budapest környéke turisztikai térség.

A főváros után népszerűségben a strandolást és fürdőzést kínáló úti célok voltak a legkeresettebbek. A belföldi vendégéjszakák közül a legtöbbet Balatonfüreden, Siófokon, Hajdúszoboszlón és Gyulán, töltötték. A külföldiek körében a legkedveltebb úti célok Hévíz, Bük, Siófok és Balatonfüred voltak. A legtöbb nemzetközi vendéget a vidéki Magyarországon Németországból, Csehországból és Ausztriából fogadták a szálláshelyek. A németek vidéki útjaik során leginkább Hévízt és Balatonfüredet látogatták meg, az osztrákok is a fürdővárosokat, Sárvárt és Büköt részesítettek előnyben. A csehek pedig szintén Sárvárra és Bükre, valamint Harkányba látogattak el legszívesebben az ünnepi hosszú hétvégén.