Június 15-én számos étterem, kávézó és cukrászda teraszán gondoskodik majd élő zene a vendégek jó hangulatáról. A Dankó Pista Emléknap célja, hogy felélessze a kávéházi és éttermi cigányzene hagyományát és felhívja a figyelmet az unikális műfaj kulturális és turisztikai jelentőségére. A maga korában világhírű prímás születésnapjához igazított rendezvény egyben a Muzsikáló Magyarország 2024 program nagyszabású nyitórendezvénye is, amelyre az ország számos pontjáról érkeznek magasan képzett zenészek – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség pénteken a Szeged a Mindenem hírportált.

A program nyitórendezvényeként szervezi meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Dankó Pista Emléknapot. A június 15-i eseményre az ország minden szegletéből érkeznek a kávéházi cigányzenét játszó zenekarok, hogy a főváros közönsége előtt felelevenítsék azt a kort, amikor az éttermek és kávézók zömében a vendéglátást cigánymuzsika kísérte. A 4-6 fős, hegedűsből, brácsásból, bőgősből álló, cimbalmossal és klarinétossal is kiegészülő zenekarok előadásában felcsendülnek majd komolyzenei átiratok, csakúgy, mint opera-, vagy operettrészletek. De hallhatók lesznek majd híres filmzenék, musical dallamok és klasszikus slágerek. Mindezek mellett pedig a szakmai zsűri által kiválogatott zenészek ízelítőt adnak Dankó Pista örökségéből is, megidézve egy-egy híres nótáját.