Robotok, cross autók, csokoládé – ez volt az SZTE Mérnöki Kar nyílt napján
A felvételi és szakos tájékoztatón túl laborlátogatásokon is részt vehettek az érdeklődők a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának nyílt napján 2025.…
Polgári hírportál
A felvételi és szakos tájékoztatón túl laborlátogatásokon is részt vehettek az érdeklődők a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának nyílt napján 2025.…
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara reagál a szegedi agglomeráció járműipari beruházásaira: gépjárműtechnikai specializáció indul a gépészmérnöki alapképzésben. Fotó: SZTE MK…
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának delegációja 2024. október 24-28. között Kínába látogatott, hogy kutatási, mobilitási, tudományos együttműködést alakítson ki. Fotó:…
2,5 millió forint értékű, a legmodernebb érzékelőkkel és hálózati technológiákkal felszerelt eszközcsomagot adományozott a Balluff Elektronikai Kft. az SZTE Mérnöki…
A megmérettetésre 2024. május 29. és 31. között került sor a FANUC Hungary Kft. törökbálinti székhelyén. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki…
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar tovább bővítette tavaly májusban kötött együttműködését a kínai NingboTech Egyetemmel. Megállapodásuk szerint közös kutatóintézetet hoztak…
Május 25-én és 26-án rendezték meg a szlovákiai Svidnikben az idei Big Rocket Cup-ot, melyre a Szegedi Tudományegyetem csapata, az…