A magyar és a román kormányzat is elkötelezett a kétoldalú együttműködés fejlesztése mellett, amiből mind a két fél sokat profitálhat; tervben van a határátkelőhelyek számának további bővítése is a hosszú várakozási időkből fakadó bizonytalanságok kiiktatása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bukarestben.

Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nemrég hivatalba lépett új kormány több tagjával folytatott egyeztetései után stratégiai jelentőségűnek nevezte a két ország határát keresztező infrastruktúra fejlesztését. Ennek kapcsán arra is emlékeztetett, hogy Románia a magyar európai uniós elnökség alatt vált a schengeni övezet tagjává, és ezzel végre megszűnt az ellenőrzés a két ország határán, kiiktatva a hosszú várakozási időkből fakadó bizonytalanságokat.

Üdvözölte, hogy ezzel mostanra tizenkettőről huszonkettőre nőtt az átkelőhelyek száma, s így az eddigi harminchétről húsz kilométerre csökkent az átlagos távolság az átlépési pontok között. 

Számos helyen meg tudtuk szüntetni azokat a méltatlan állapotokat, hogy lehetett látni a határ túloldalán szemben lévő falut, de ahhoz, hogy meglátogassák a rokonokat, barátokat, ahhoz hosszú 10 kilométereket kellett kerülni. – mondta el a miniszter.

Ugyanakkor kiemelte, hogy a munka nem ért végét, tovább fog bővülni az átkelők száma, előkészítették az ehhez szükséges megállapodást, illetve megkötötték a szerződést a magyarcsanádi Szent Gellért híd újraépítésére és a Szegedet Temesvárral összekötő vasútvonal megtervezésére is.

Így a jövőben is az a célunk, hogy minél több ponton, minél gyorsabban, minél egyszerűbben lehessen átkelni Magyarország és Románia határán – erősítette meg.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com