József Attila Tiszta szívvel című költeményét adja elő március 25-én a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete előtt tíz versmondó a mű megjelenésének centenáriuma alkalmából – tájékoztatta Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője kedden az MTI-t.

A kulturális szakember felidézte, József Attila 1924 szeptemberében kezdte meg tanulmányait magyar-francia-filozófia szakon a szegedi egyetemen. 1925. március 25-én a Szeged című napilapban jelent meg Tiszta szívvel című verse. A költemény által jobboldali körökben kiváltott tiltakozás miatt néhány nappal később Horger Antal nyelvészprofesszor eltanácsolta a tanári pályától.

A verset szinte mindenki ismeri és szereti. Egy költemény születésének évfordulójáról pedig úgy lehet leginkább méltóképpen megemlékezni, ha előadjuk a verset – fogalmazott Tajti Gabriella.

A költeményt tízen, az egyetem és a város polgárai mondják el saját értelmezésükben, előadásmódjukban. A versmondók között lesz egyetemi oktató, hallgató, színész, tanár, zenész – közölte az irodavezető, aki maga is az előadók egyike. Hozzátette: a mű hallható majd klasszikus előadásmódban, megzenésítve és ritmusversként is.

A rendezvényt a Dugonics téren, az egyetem központi épülete előtt tartják, ahol a szegediek ősszel és tavasszal, az egyetem kulturális fesztiváljainak idején rendszeresen hallhatnak verseket.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com