A katonai együttműködés erősítéséről állapodott meg Szerbia és Magyarország, a két fél a 2025-ös évre vonatkozó tervről szóló megállapodást írt alá – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Belgrádban.

A tárcavezető közölte: a “mai, gyorsan változó, bizonytalan nemzetközi környezetben kiemelten fontos, hogy a térség stabilitása érdekében szomszédos országokként Szerbia és Magyarország folyamatosan és magas szinten konzultáljon”.

Hozzátette: a szomszédos nem EU- és NATO-tagállamok közül hazánknak a legintenzívebb kétoldalú védelmi és katonai kapcsolata Szerbiával van, és Magyarország is hozzájárul a szerb haderő korszerűsítéséhez.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, hogy egyre erőteljesebb az együttműködés a két védelmi minisztérium és haderő között, Szerbia és Magyarország stratégiai partnerei egymásnak, amit 2023 óta a védelem és a katonai együttműködés területére is kiterjesztettek.

MTI

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com