Az Országgyűlés képviselői döntést hoztak hét képviselőtársuk mentelmi jogának felfüggesztéséről: Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, valamint a Momentum Mozgalom hat képviselőjének függesztették fel a jogi sérthetetlenségét. A politikusok közül többen reagáltak is a döntésre, és kedd délután egy újabb demonstrációra készülnek a hétfői parlamenti blokád után – írja a Hirado.hu.

Fotó: Hadházy Ákos/Facebook
Mint írtuk, hétfőn az Alaptörvény tizenötödik módosítása ellen szervezett újabb budapesti tiltakozó akciót a Momentum Mozgalom. Az ellenzéki párt 15 órától megpróbálta blokád alá venni a parlamentet, hogy a képviselők szavazásra való bejutását akadályozzák – bár csak egy kijáratot zártak le –, később pedig fel akartak menni a Sándor-palotához, de a rendőrök elzárták előlük a Lánchíd budai oldalát. A rendőrség mindeközben azt közölte, hogy a tüntetés erőszakossá vált, több személyt többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolítottak el a villamossínekről és a Parlament garázsbehajtójáról. Közleményükben azt is részletezték, hogy hány ember ellen kezdeményeztek eljárást.
A parlamenti blokád délutánján nemcsak az Alaptörvény módosításáról döntöttek az Országházban, hanem arról is, hogy felfüggesztik hét képviselő mentelmi jogát. Mint az MTI országgyűlési krónikájában írták, a parlamenti képviselők úgy határoztak, hogy a mentelmi bizottság ajánlásával ellentétben felfüggesztik hat momentumos képviselő – Bedő Dávid, Gelencsér Ferenc, Hajnal Miklós, Orosz Anna, Tompos Márton és Tóth Endre – mentelmi jogát.
A legfőbb ügyész szándékos rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés gyanúja miatt kezdeményezte az ellenzéki képviselők mentelmi jogának felfüggesztését. Mint felidézték: a Momentum országgyűlési képviselői 2023. augusztus 24-én reggel a miniszterelnöknek és hivatalának helyet adó Karmelita kolostor főbejáratához vezető bekötőúton a kordonokat rögzítő fém elemeket erővágókkal elvágták, majd a megbontott kordon elemeit a jelenlévő aktivistákkal a földre helyezték.
Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke azt mondta: a szabálysértési hatóság többször is megkereste a képviselőket, akik a megkeresésre nem reagáltak. Hozzátette, hogy a képviselők nem mondtak le a mentelmi jogukról, ezért fordult a legfőbb ügyész az Országgyűléshez Az elkövetési érték alig haladja meg a 25 ezer forintot – jegyezte meg. Közölte továbbá: közvádas ügyekben az a bizottság gyakorlata, hogy a mentelmi jog felfüggesztését javasolja, és ez az álláspont (mivel paritásos bizottságról van szó, amelynek 3 ellenzéki és 3 kormánypárti tagja van) nem kapott többséget. Ennek ellenére az Országgyűlés mind a hat képviselő esetében megszavazta a mentelmi jog felfüggesztését.
Nem sokkal később ugyanígy tettek Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel is.
Az ő esetében a Nyírbátori Járásbíróság egy rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt indult magánvádas eljárásban kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését. A feljelentő szerint a Hadházy Ákos nevét viselő Facebook-oldalon 2024. augusztus 12-én közzétett bejegyzésekben a valóságot nem fedő, rágalmazó és becsületsértő állításokat fogalmaztak meg a feljelentőt, valamint a térségben működő praxisközösséget illetően.
Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke azt mondta: a független képviselő a választást szerette volna befolyásolni, és rendkívül erőteljesen fogalmazott, de „ez nem a tények tekintetében mutatkozott meg”. Mivel magánvádas ügyről van szó, a mentelmi bizottság azt javasolta, hogy a képviselő mentelmi jogát ne függessze fel a parlament – tette hozzá.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com